Az Emily Wilde tündérenciklopédiája tavasszal teljesen levett a lábamról. Bár voltak apróbb hibái a történetnek, de az az otthonos, meleg és gyengéd hangulat, amelyet a szöveg áraszt, képes volt szinte teljesen elfeledtetni velem ezeket. Ott, akkor rettenetesen sajnáltam is, hogy nem tudom rögtön folytatni a sorozatot a már létező második és harmadik résszel, magyar fordítás hiányában. Nem hittem volna, hogy alig fél évet kell csak várnom Emily Wilde és Wendell Bambleby kalandjainak következő epizódjára.
Miután Emily visszatért a zord északról és kiadta Tündérenciklopédiáját, megszerezte magának a jól megérdemelt, határozatlan idejű kutatói pozíciót a Cambridge-i egyetem drüadológiai tanszékén. Jelenlegi legnagyobb problémája, hogy még mindig nem tudja, hogyan feleljen Wendell Bambeby házassági ajánlatára – aki egyébként halandóként éli az életét, de álcája mögött Silva Lupi birodalmának száműzött tündérhercege rejlik. A baj azonban nem kerüli őket sokáig, Wendell mostohaanyja ugyanis immár szeretne véglegesen megszabadulni riválisától, és megmérgezi Bamblebyt egy olyan szerrel, amelyre a halandók földjén nincs orvosság. Emilynek és csapatának ezért meg kell keresnie a bejáratot, ami elvezeti őket Silva Lupi földjére, ahol rátalálhatnak az ellenszerre. A nyomok egészen Ausztriáig, egy, az Alpok hegyei között megbúvó faluig terelik őket.
Talán emlékeztek, hogy az első rész könyv a könyvben-jelleggel készült, hiszen az elejétől a végéig olyan, mintha Emily naplóját olvasnánk, és azon keresztül követnénk az események alakulását. Szerencsére ezt az izgalmas formát a második rész is megtartotta, továbbra is naplót olvasunk. További hasonlóság, hogy a fiatal kutatónő ezúttal is egy tündérekről szóló tudományos anyagon dolgozik, mégpedig egy atlaszon, amely segít vizuálisan is elhelyezni egymáshoz képest a tündérbirodalmakat. Sajnos azonban az atlaszról mindössze ennyit tudunk meg, a történet során, aktívan egyáltalán nem is foglalkozik vele a főszereplőnk.
Részben talán ez is felelős azért, hogy nem tudtam olyan odaadással követni az eseményeket, mint az első részben. Számomra az tette igazán különlegessé és egyedivé az Emily Wilde tündérenciklopédiáját, hogy előtérbe helyezte a tudományt (mégha csak fiktív ágáról is volt szó), a cselekményt pedig egy kutatómunka köré szervezte. Mindez teljesen eltűnt ebben a kötetben. A fő cselekményszálat ismerve persze ez nem olyan meglepő, hiszen ha a szerelmed élete veszélyben forog és meg kell találnod az ellenszert a méregre, te sem a karriereddel fogsz törődni szabad perceidben, de sajnos némi csalódottság mégiscsak van bennem.
Némileg talán az is szerepet játszott, hogy Emily és Wendell kapcsolatának dinamikáját továbbra sem tudom hová tenni. Erről részben az is tehet, hogy a két karakter a szerző fejében valószínűleg sokkal árnyaltabb, mint ahogy nekünk (legalábbis nekem biztosan) átjön a papírokon, ezért nehéz is megérteni az érzéseiket, cselekedeteiket. Valahogy úgy képzelem, hogy Emily a nehézségekkel teli előélet miatt felépített maga elé egy mentális falat, amellyel kizárja az élete minden olyan területét a prioritásai közül, melyekben korábban kudarcélménye volt (ilyen a szerelem is), és csak azt tartja meg a fókuszában, ahol sikeres (ez a karrierje). Titkon azonban, mint minden emberi lény, vágyik a gyengédségre és a feltétel nélküli szeretetre, ezért képtelen ellenállni Wendell végtelenül romantikus lelkének. Alapvetően, a mindennapokban Emily úgy tesz, mintha idegesítené Bambleby jelleme, azonban nehéz pillanatokban megmutatkoznak az ő valódi érzései is.
– Az összes ceruzádat elvarázsoltam – felelte anélkül, hogy kinyitotta volna a szemét. – Mindig van nálad legalább egy. Tudtam, hogy egyszer kapóra jön majd. – Mivel továbbra is szó nélkül meredtem rá, folytatta: – Elvégre nem vihetek mindenhová magammal egy átkozott kardot – tette hozzá teljesen félreértve a reakciómat.
– Miért nem a saját ceruzáidat varázsoltad el? – zúgolódtam.
– Azt kellett volna, de sosem találom őket."
Minderre persze csak közvetett bizonyítékom van, hiszen sajnos karakterépítésről csak minimális értelemben beszélhetünk ebben a regényben. Emily nehéz múltjára is csupán az előző részben vannak homályos utalások, amelyek aztán kifejtetlenül maradtak – az Emily Wilde tündérenciklopédiájáról írt értékelésemben meg is említettem, mennyire örülnék neki, hogyha a második részben kitérnénk erre is. Sajnos ez teljes mértékben elmaradt az Emily Wilde atlasza a Másvidékrőlben, pedig egyébként lehetőség lett volna rá. Számomra ez azért zavaró, mert ha mást nem is, a főszereplőket szeretem részletesebben megismerni, és Emily Wilde karakterének esetében komoly hiányosságokat érzek. Még azt sem tudom például, mi vitte rá őt arra, hogy szabálykövető, egyenes emberként egy ennyire szeszélyes, kiszámíthatatlan világgal foglalkozzon, mint amilyen a tündéreké. Persze lehet ezt is magyarázni olyanokkal, minthogy hasonló, evidens információkat az ember nem ír csak úgy le a szakmai naplójában, de olvasói szempontból jogos az igényem arra, hogy megismerjem a főhősömet.
Hasonló tüske él bennem az új mellékszereplők kapcsán is. Emily és Wendell kettőse (illetve Árnyék kutyával együtt hármasa) immár kiegészül két fővel: Ariadnéval, akit Emily unokahúgaként, és egyben tanítványaként ismerünk meg, valamint Farris Rose tanszékvezetővel, aki hiteltelennek tartja Emilyék beszámolóját az északi kalandjukról, és emiatt aláásni készül a nő szakmai sikereit. Ám sajnos szinte ez minden, amit megtudunk róluk. Ez, mivel mellékszereplőkről beszélünk, nem életem legnagyobb tragédiája, inkább az frusztrált, hogy számomra a két karakter nem sokat adott hozzá a cselekményhez. Némileg színesebbé tették ugyan, de nem mozdították előre különösebben, tehát nem volt súlya a jelenlétüknek.
Összességében sajnos az Emily Wilde atlasza a Másvidékről nem tudta ugyanazokat az érzéseket kelteni bennem, mint a sorozat első kötete. Okozhatta ezt a fent felsorolt dolgok összessége, de akár az is, hogy nem a megfelelő időszakban talált meg. Mindenesetre nem az volt a célom a bejegyzéssel, hogy elvegyem a kedveteket a kötettől, én magam is lelkesen vetem majd bele magam a harmadik részbe, amennyiben lesz rá lehetőség. Mindössze arról van szó, hogy az én személyes preferenciáimnak ez most kevésbé tudott megfelelni – de, ahogy böngésztem a vélemények között, úgy láttam, hogy jelenleg én képviselem a kisebbséget.
Oldalszám: 352
Sorozat: Emily Wilde 2.
Eredeti cím: Emily Wilde's Map of the Otherlands (2024)
Fordította: Ballai Mária
Műfaj: fantasy, romantikus
.png)
.jpg)
.png)
.png)
