Top 5 kedvenc sorozat 2019-ből

by - december 29, 2019

A könyves és filmes verzió után megérkeztem a sorozatossal is. Mivel csak az év utolsó néhány hónapjára lett Netflix előfizetésem, sorozatok terén is kissé le vagyok maradva, kifejezetten keveset néztem ebben az évben, így könnyű volt a listát összeállítani.

Ami még meghatározó része volt az elmúlt 12 hónapnak, az az Outlander. Mindenképpen meg szerettem volna említeni, ugyanis ez az abszolút kedvenc sorozatom, a listában viszont azért nem szerepel, mert itt csak olyanokat válogattam össze, amelyekkel idén találkoztam először.

kép forrása: IMDB

1. Sex Education (Szexoktatás)

Nem hangzik annyira érdekesen a sztori, mint amennyire valójában az - legalábbis szerintem. Adott ugyanis egy középiskolás srác, akinek az édesanyja szexterapeuta, ez a nem mindennapi foglalkozás pedig teljes mértékben rányomja a bélyegét a mindennapi életére, főleg, hogy éppen abban a korban van, amikor már "ciki" nem csinálni naponta nyolcvanhatszor. Otis viszont rájön, hogy a szexualitásról az évek során ráragadt tudást kamatoztathatná az iskolában is, mint tanácsadó.

Eltekintve attól, hogy kissé el van túlozva az akció mindennapi megnyilvánulása, fantasztikusan van összerakva a történet. Rendkívül aktuális kérdéseket vet fel (pl. miért csak a férfiaknak kell élvezniük), amelyek éppen ebben az életszakaszban fontosak, és segítenek kissé helyrerakni bizonyos dolgokat. Netflixen elérhető.

Linkek: Snitt | IMDB

kép forrása: IMDB

2. Raising Dion (Szuperhőst nevelek)

Szintén egy Netflixes sorozat, amit merő véletlenségből találtam. Sem a címe, sem a története nem vonzott annyira, mégis belekezdtem - és imádtam! Egy kisfiúról szól, aki egy nap rájön, hogy szuperképességei vannak, de hogy honnan, az egy darabig rejtély marad. A történet másik főszereplője az ő édesanyja, aki egyrészről a fia erejének forrását igyekszik felderíteni, majd megpróbál rájönni, hogyan lehet őt képezni és fejleszteni, ráadásul néhány ember eltűnésére és a férje halálának körülményeire is keresi a választ, és közben a magánéletben is próbál helyt állni.

A sztori tehát több szálon fut, amelyek mindegyike nagyszerűen van felépítve. Remek a hangulata, a szereplők igazán kedvelhetőek, és mindeközben izgalmas és fordulatos is a cselekmény. A mágikus elemek szórakoztatóak, de emellett kiemelten fontos témaként jelenik meg az anyaszerep, ami igazán elgondolkodtató és szívmelengető része a történetnek.

Linkek: Snitt | IMDB

kép forrása: IMDB

3. Csernobil

A sorozatról korábban már készítettem egy bejegyzést, ezért külön most nem beszélek róla, de biztos vagyok benne, hogy a többsége annak, akit eleve érdekelt, már látta. :)

Linkek: Snitt | IMDB

kép forrása: IMDB

4. Éles tárgyak

Először egyáltalán nem fogott meg a sorozat, de az utolsó néhány részre beindult a történet, és azt már egyben daráltam le. Egy rendkívül összetett sztoriról van szó, amelyben a fő vonalat a gyermekgyilkosság és az ezt felderítő nyomozás képviseli. Emellett van egy súlyos mentális problémákkal, szuicid hajlammal, alkoholfüggőséggel és zűrös családi háttérrel küzdő főszereplő, rengeteg családi titok, egy halott testvér, egy kibontakozó románc, egy összeomlóban lévő magánélet...

Nehéz volt végignézni, hiszen nemrég jöttem ki egy nehéz korszakból, és részben tudtam azonosulni a főszereplővel, de mivel nagyon mély tartalma van a történetnek, itt a helye a listában.

Linkek: Snitt | IMDB

kép forrása: IMDB

5. Alvilág

Egy magyar gyártású sorozatról van szó, ami az RTL Klubon futott még valamikor február-március környékén. Higgyétek el, én lepődtem meg a legjobban, hogy ennyire megtetszett. Nem egy hollywoodi színvonalú alkotásról van szó, de a remek szereplőgárda, az izgalmas és fordulatos történet, a hangulat, a krimis vonal és a meglepő végkifejlet engem teljesen megvett, szóval remélem, hogy folytatják majd a sztorit.

Linkek: Snitt | IMDB

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon és Instagramon! Ha pedig szívesen olvasnál tőlem más témákban, nézz fel a Metaforaszennyezésre! ♥

Talán ez is tetszhet még

2 megjegyzés

  1. Ezek nagy része már egy ideje a várólistámon van snitten, mint a Sex Education, vagy az Éles tárgyak. Ha lementek a vizsgáim, már biztosan tudom, miket fogok nézni. Már alig várom!

    Örülök, hogy ennyire tetszettek! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Sex Educationnel kezdd, az Éles tárgyakhoz kell egy hatalmas lelkierő. :D Én közvetlenül az érettségik után kezdtem, nem volt épp a legjobb ötlet...

      Törlés